© Makláry Zoltán 2019.... Kérem, hogy oldalam megtekintését a főoldalon kezdje! Telefon: 30-4088109 e-mail: maklaryz11@t-online.hu

Fotós leszek, boldog leszek

Bevezetés:

Ma, a mobiltelefonok korában szinte mindenki készít fényképeket. De egészen más érzés csupán automata módban kattintgatni, vagy úgy fényképezi, hogy tudjuk, mit, miért, mivel és hogyan csináljunk. A fényképészeti szakma ismerete kell ahhoz hogy bármilyen körülmények között, például sötét belső terekben, vagy éjszaka is tudjunk fotografálni. Fotós tudás kell ahhoz is, hogy költséghatékonyan ki tudjuk választani, mely fényképezőgépre, optikára vagy egyéb fotós kellékre van szükségünk. Ha magas szinten szeretnénk megismerni a fotográfiát, javslom lépésről lépésre, rendszerezetten tanuljunk, ne csak az épen aktuális problémánkra keressünk megoldást. A képeinket csodáló barátaink elismerő szavai jó érzéssel tölthetnek el minket, igen jó vagyok, alkottam valamit, ügyes vagyok. De már itt a bevezetésben óvni szeretném olvasóimat attól, hogy túl sok illúziót tápláljanak a tekintetben, hogy a fotózás nagyszerű pénzkereseti lehetőség, vagy hogy majd egyszer elismert fotóművésszé válnak. Ezek olyan tevékenységek amelyekből nagy a kínálat és amelyekre kicsi a kereslet. Fotózzuk egyszerűen azért, hogy boldogabbak legyünk. A következő fejezetekben igyekszem minél magasabb szinten bemutatni a fotográfiai ismereteket. A mérnöki tudásom mellett a napi feladatom is a fényképezéshez kapcsolódik, ezért remélem, hogy mindenki örömére a gyakorlatban is jól hasznosítható fotózási ismereteket tudok átadni.

1. Fejezet:

A fényképezés kialakulása, alapösszefüggések. Lyukkamera, objektív, objektívek felépítése. Fényképezőgépek fejlődése, típusai, működésének alapjai. Keresők, élesre állítás.

Valamikor, még az ókorban az emberek felfedezték, ha egy zárt helyiség vagy egy szoba falán csak egyetlen pici lyuk van, akkor a külvilág képe kirajzolódik a lyukkal ellentétes falon. Ez a lyukkamera vagy camera obscura.

1. ábra: a lyukkamera

Ez a leképezés évszázadokig foglalkoztatta az embereket, míg 1839-re sikerült a kirajzolt képet ezüstlemezre rögzíteni, megszületett az első képrögzítési eljárás, a dagerrotípia. Ezzel a képrögzítéssel kezdődött el a fényképezés. Kezdetben az ezüstlemez fényre érzékenyítésével sikerült tartós képet kapni, később jött az üveglemezre öntött fényérzékeny emulzió, a papírra öntött emulzióval a fotópapír, majd a celluloidra öntött fényérzékeny réteggel a film. Persze mindez nem ment gyorsan, de mintegy száz év és fejlődés után 1936 körül megjelentek az első színes filmek és színes képrögzítő technikák is. A filmes technika töretlenül fejlődve az 1970-2000 évekre már magas színvonalat ért el. A film használata általánosan elterjedt amatőr és professzionális célra egyaránt. Az ezredforduló táján pedig megjelent a digitális fényképezés. Ez forradalmi változást hozott, meg kellett ismerkedni a digitális képrögzítéssel és a hozzá tartozó számítógépes képfeldolgozással. A digitális technika folyamatos és lendületes fejlődésével alig egy évtized alatt nagyrészt, de azért nem teljes mértékben kiszorította a filmes technikát. Ma pedig, így 2018 táján tömeges lett a telefonnal történő fényképezés is. Miután a fotográfia mintegy 178 évnyi fejlődésén itt néhány mondattal átszáguldottam, lépjünk tovább.

Elsőként nézzük meg közelebbről, hogyan is működik a fényképezés? Mindenekelőtt is le kell szögeznem, hogy a filmes és a digitális fényképezés nem két egymástól távol álló dolog, gyakorlatilag ugyanazok az optikai összefüggések, azonosak a fotózási szabályok, és az analóg és a digitális fényképezőgép felépítése is nagyon hasonló. A két rendszer között csupán annyi a különbség, hogy a képet filmre vagy a digitális szenzorra rögzítjük. Nem célszerű úgy ismertetni a digitális fotográfiát, hogy a filmes fényképezésről egy szót sem ejtünk. Ma is kíváncsiságból, vagy nosztalgiából sokan visszalépnek a filmes fényképezés felé hogy megismerjék a filmes fotográfia hangulatát. Olyan professzionális fényképezőgép is van, amelynek a filmes magazinja bármikor, akár munka közben is digitális érzékelőre cserélhető. A filmes fényképezéshez a film kémiai előhívását és a sötétkamrában történő papírkép nagyítást kell megismerni, míg a digitális fényképezéshez pedig a számítógépes képfeldolgozás tartozik.

Kezdetben volt tehát a lyukkamera. A lyukkamera nem más, mint egy üres, belül fekete doboz, melynek egyik falába egy pici lyukat fúrunk. A lyuk az ,,optika”, a fényérzékeny anyagot pedig a lyukkal ellentétes oldalon kell elhelyezni. A lyukkamera kevés fényt engedett be a kisméretű lyukon, és ezért a kirajzolt kép meglehetősen sötét volt. A gondot súlyosbította, hogy a korabeli fényérzékeny emulziók nagyon alacsony érzékenységűek voltak, így a kép létrehozásához hosszú, akár több órás megvilágítási időre volt szükség. A hosszú expozíció nagyon megnehezítette a fényképezést, mert a modellnek hosszú percekig mozdulatlanul kellett ülnie. A fényképzőgépet állványra kellett rögzíteni, a modell pedig rejtett fejtámaszt kapott a mozdulatlan pózolás érdekében. Nem volt könnyű és egyszerű a fényképezés, de nagy csodának számított. A lyukkamera fényerejét nem lehetett a lyuk átmérőjének növelésével fokozni, mert ez esetben a kép egyre életlenebbé vált. A minőségi változást a lyuk helyére tett domború üveglencse hozta meg. A lencse már nagyobb átmérőjű lehetett mint a lyuk, és így több fényt begyűjtve nagyobb fényerőt adott. Bár az egyszerű domború lencse képalkotása távolról sem tökéletes, de alkalmazásával elkezdődött a több lencséből álló összetett lencserendszerek, az optikák fejlődése. A kezdetleges optikák még nem rajzoltak kellően éles képet, de a korlátos élességet a fényképezőgép és a fényérzékeny üveglemez nagy mérete ellensúlyozta. A korabeli fényképezőgépek inkább egy nagy faládára, mintsem a mai fényképezőgépekre, hasonlítottak.

2. ábra: egy síkfilmes kamera

A fényképezőgépek ekkortájt tehát nehezek, nehézkes kezelésűek és drágák voltak. A fényérzékeny emulziók előállítása, üveglemezre öntése, előhívása sem volt egyszerű. A fényképezés komoly szakma, kevesek kiváltsága volt. Az optikák fejlesztése először kétséges eredményességű kísérletezések, próbálgatások segítségével történt. Később az objektívek tervezését matematikai alapokra helyezték. Az optikák egyre több lencsetagból álltak. Az optikák fejlődése közben az üveglemezt leváltotta a síkfilm, és 1900 körül már olyan minőségű képek készültek, amelyek részletgazdagságát ma is megcsodálhatjuk.

3. ábra: Zeiss Tessar objektív (1902)

Az objektívek tervezése és gyártása nagyon összetett feladat. Az optikai hibákat ugyanis úgy lehet kiküszöbölni, hogy különböző törésmutatójú üvegekből készült lencsékből egy objektívet állítunk össze. Minden lencsetag más görbületű, más törésmutatójú, meghatározott távolságra van a szomszédjától esetleg össze van ragasztva egy másik üveggel. Mindez bonyolult matematikai számításokat, precíz mechanikai szerkezeteket, a lencsetagok gondos csiszolását, pontos rögzítését, különböző üvegfajták előállítását igényli. Nem véletlen hogy azon cégek lettek a legjobb optika gyártók, mint például a Leica, akik az elérhető legnagyobb pontossággal készítették el az objektívek alkatrészeit. A megfelelő alapanyagok kiválasztása, a lencsetagok csiszolása, ragasztása, befoglalása, az összes lencsetag egy tengelyen történő elhelyezése, és még számtalan probléma tette próbára a kutatókat, tervezőket és gyártókat. Az objektívek lassan, de töretlenül fejlődtek, és ez a folyamat még napjainkban is tart. Nem csupán az objektívek fejlődtek, hanem a konstrutőrök igyekeztek csökkenteni a film és ezel a fényképezőgép méretét is. A síkfilmet követte a 60mm széles rollfilm, amely az üveglemezzel ellentétben már lehetővé tette egymás után több felvétel elkészítését. A fényképezés olcsóbbá is vált és egyre szélesebb körben elterjedt.

A Leica cég 1925-ben tovább csökkentette a film méretét és megjelent a 35mm széles kisfilmmel. Ez a filmméret hamarosan világszabvánnyá vált. A 35mm széles, két oldalon perforált filmre a Leica 24x36 mm méretű, 36 képkockát készített. Ez a kisfilm, vagy más néven leica film ma, csaknem száz évvel később is változatlan formában érhető el. Továbbra is használatos a 60mm széles rollfilm, sőt ma is kapható nagy méretű síkfilm is. A 24x36 mm méretű filmkocka annyira elfogadottá és megszokottá vált, hogy még a mai professzionális digitális gépek szenzormérete is ekkora, pedig a képérzékelő szenzor méretét már egyáltalán nem köti a filmek mérete. A későbbiekben , amikor látószögről, mélységélességről vagy más képmérettől is függő dologról írok, hallgatólagosan a 24x36 milliméteres szenzorméretre gondolok.

Tekintsük át, hogyan épül fel egy fényképezőgép, mi is kell a fényképzéshez?

Kell tehát egy objektív, amely a tárgy képét a a filmre, illetve szenzorra vetíti, kell a fényérzékeny film, vagy digitális fényképezésnél a szenzor. Ezenkívül szükséges az érzékelőre jutó fénymennyiség szabályozása, ami részben az objektív fényáteresztő képességének változtatásával, a rekeszeléssel, másrészt az expozíció idejének a zárszerkezet általi szabályozásával oldható meg.

4. ábra: a rekesz felépítése:

Láthatjuk, hogy a rekeszeléssel tudjuk szabályozni, hogy a fény az optika teljes átmérőjén jöjjön keresztül, vagy csak az objektív egy kisebb, középső felületét használjuk. Ez az egyik módja annak, hogy a filmre jutó fénymennyiséget szabályozni tudjuk.

A filmre, illetve a szenzorra jutó fényenergia szabályozásának másik eszköze a zárszerkezet. A zárszerkezet feladata, hogy csak annyi ideig engedje a fényt a filmre, amíg exponálni akarunk. Zárszerkezetet első körben képzeljük el úgy, mint a redőnyt a szobánk ablakán, ha akarjuk beengedjük a fényt, ha nem kívánjuk a fény beengedését, a redőnyt leengedjük. A Zár feladata, hogy megvédje a fényérzékeny filmet a fénytől amíg nem fényképezünk, és csak arra a rövid időre engedje be a fényt, amíg exponálunk. A zárszerkezet tehát általában elzárja a fény útját, és csak az expozíció idejére nyitja ki. Kétfajta zárszerkezet terjedt el, a központi zár és a redőnyzár. A központi zár az optika belsejében, a rekesz mellett kerül kialakításra, míg a redőnyzár a közvetlenül a film előtt futó redőnyökkel vagy zárlamellákkal működik. A központi zár tehát az objektív része, míg a redőnyzár a fényképezőgép része. Mindkét zárrendszernek vannak előnyei, és hátrányai. A tükörreflexes gépek általában redőnyzárral működnek. A redőnyzárból csak egyet kell beépíteni a gépvázba, míg a központi zárral működő fényképezőgépeknél minden egyes optikába központi zárat kell beépíteni. A redőnyzár esetén tehát csak egy zár van, egy költség, egy meghibásodási lehetőség. A központi zár viszont halk, nem rázza be a fényképezőgépet, és a rövid zársebességek esetén is van vakuszinkron. A zárak fejlődése nem olyan látványos, mint az objektívek fejlődése, de ma már egyes tükör nélküli digitális gépeknél már megjelent az elektronikus zár is.

5. ábra: egy klasszikus központi záras fényképezőgép felépítése Voigtlander Bessa RF (1936-1951)

A kép elkészítéséhez még szükség van valamilyen keresőre, hogy lássuk mit is fényképezünk. Ezt kezdetben úgy oldották meg, hogy a film helyére egy homályos üveget, mattüveget tettek. A mattüvegen kirajzolódó kép segítségével beállították, a képkivágást, élességet, majd visszahelyezték a filmkazettát. A mattüvegen látott kép meglehetősen sötét, ezért hogy a külső fény ne zavarja amattüveg láthatóságát, a fotósnak egy fekete leplet kellett magára és a gépre terítenie. Ez a mattüveges módszer elég lassú és kényelmetlen. Ezért később a fényképezőgépeknél külön optikai rendszert, keresőt alakítottak ki a képkivágás megtekintéséhez. Az ilyen gépeknél probléma, hogy a keresőben látott kép, és a lefotografált kép nem pontosan azonos.

6. ábra: egy redőnyzáras Newton keresős gép, Zorkij-4 (1956)

7. ábra: Egy klasszikus szépség Drezdából: Exakta Varex (1945-1965).

Különlegessége hogy balkezes kialakítású gép. Nem tudok más hasonlóan balkezes fényképezőgépről. A gyártó részéről nem kis bátorság volt ezt a vásárlói csoportot megcélozni.

8. ábra: Egy kétaknás keresőjű gép: Íme a híres Rolleiflex. 1929 -től mintegy harminc éven át uralta a piacot.

A kétaknás keresőjű gép két egyforma optikai rendszerből épül fel, az alsó optika végzi a filmre történő leképezést, a felső objektív csak keresőként szolgál. A keresőobjektív mögött egy 45 fokban elhelyezett tükör a felül, vízszintesen elhelyezett mattüvegre vetíti a képet. A kétaknás gépbe fentről betekintve lehet követni a fotótémát. A kétaknás keresőnek előnye a keresőben látott kép jó minősége, a pontos képhatárok és a kényelmes, pontos élesre állítási lehetőség. Hátránya, hogy a keresőben a jobb és bal oldal felcserélve látszik, ezért a gyors mozgások követése nehézkes. A kétaknás gépek rollfilmre 6x6 -os képkockát rajzolnak. Nem kicsik, de könnyűek, az objektívjeik pedig általában normál látószögűek és nem cserélhetőek.

A tükörreflexes gép.

9. ábra: Contax RTS III (1990) Objektívvel, alaphelyzetű tükörrel, felcsapott tükörrel:

A tükörreflexes gép hatalmas lépés volt a fotográfiában. Én azt mondanám, hogy a tükörreflexes kereső tette szerethetővé a fotográfiát. A tükörreflexes kereső még mai napig is a professzionális gépek alapját képezi, sok fotós a digitális korszakban sem akar lemondani róla. Mi az a csoda, amit a tükörreflexes kereső tud, a többi keresőtípus pedig nem? A tükörreflexes keresőben a felvevő optikán keresztül nézhetjük a képet. Tehát nem kell külön, másik kereső optika. A témánkat az objektíven keresztül látjuk, bármilyen optikát is használunk. A tükörreflexes keresőben pontosan azt látjuk ami a képre fog kerülni, legyen az egy távoli kastély, vagy egy közeli pillangó. A tükörreflexes keresőben nagy felbontású, életteli, tónusaiban és színeiben, valóságos képet látunk, nem olyan élettelen mű képet, mint amilyet egy monitor adhat. Az amatőr fotografálás nagy részét a téma keresése, szemlélése adja, ezért a fotózási élmény is nagyrészt a kereső minőségén múlik. Természetesen a profik is szeretik látni az élességet, a kompozíciót és a fényeket. Gyenge keresővel a fényképezés nem öröm és szórakozás, hanem egy kellemetlen feladat.

Tehát a tükörreflexes gépben a valóságot látjuk, a digitális kijelzőkön és a digitális EVF keresőkben pedig egy monitorképet látunk. A tükörreflexes gépen gond nélkül lehet az optikákat cserélgetni, vagy a zoom objektívekkel a látószöget változtatni. A tükörreflexes gép keresőjében nem csak a pontos képkivágást látjuk, hanem azt is, hogy a kép éles-e vagy életlen. Az objektívet lerekeszelve pedig még a kép mélységélességét is ellenőrizhetjük. A tükörreflexes gép keresőjében a fény által a mattüvegre rajzolt képet valós időben látjuk, és ez még a mai digitális gépek monitor jellegű keresőjéhez viszonyítva is előnyt jelent.

10. ábra: A tükörreflexes gép működése.

1. objektív

2. tükör

3. mattüveg

4. pentaprizma

5. szemlencse

6. szenzor

Hogyan is működik a tükörreflexes kereső? A tükörreflexes gép lényege egy mozgó tükör, amely alaphelyzetben a kétaknás tükrös géphez hasonlóan az objektív mögött 45 fokos szögben áll, és a mattüvegre vetíti a képet. A mattüvegen kirajzolódó képet pedig egy pentaprizma segítségével oldalhelyesen, kényelmesen és természetes fejtartás mellett szemlélhetjük. Amikor megnyomjuk az exponáló gombot, akkor először a tükör felcsapódik, majd a zár kinyit és a fény a filmre, vagy az érzékelőre jut. Az exponálás után a tükör rögtön ismét a 45 fokos alaphelyzetbe áll vissza, és ezzel gépünk máris készen áll a következő kép készítésére. Ahhoz, hogy az aktuális tárgyat élesre tudjuk állítani, szükséges hogy az optikát előre-hátra pontosan tudjuk mozgatni, ez a folyamat az élesre állítás. Miközben az optika élesre állító gyűrűjét finoman tekergetjük, a tükörreflexes keresőben látjuk az élesség változását. A profi tükörreflexes filmes gépek mattüvege általában cserélhető. A cserélhető mattüveg akár munka közben is lehetővé tette, hogy a fotósok egyéni kívánságainak megfelelően, és az egyes látószög tartományokhoz, az objektívek fényerejéhez optimalizált mattüveget lehessen választani. A mattüveg része lehet az élesre állítást segítő mérőék vagy mikroprizma. A mérőék elvágja, megtöri a függőleges vonalat a képen, amikor a kép nem éles. A mikroprizma pedig még életlenebbé, vibrálóvá teszi az életlen képrészletet.

11. ábra: Tükörreflexes középformátumú gép, a Contax 645 (1995)

Sajnos a digitális korszakban tükörreflexes kereső sokat fejlődött visszafelé. Eltűnt a cserélhető mattüveg, a levehető pentaprizma, nincs már mérőék és mikroprizma sem. A kereső elsatnyulásával a fotózási élményből is sokat veszítettünk. Autófókusz ugyan van a kiválasztott fókuszpontok visszajelzésével, de a manuális élesre állítás már nehezen ellenőrizhető. Fokozottan gyenge azon fényképezőgépek keresője, amelyek a 24x36mm méretnél kisebb szenzorméretűek. A nagyobb szenzorméret természetesen jobb képminőséget ad, de a kereső láthatósága is fontos szempont a gépválasztásnál.

A Sony 2013 őszén forradalmi újdonsággal lépett elő, kihozott egy professzionális 24x36mm szenzorméretű digitális gépet tükör nélkül. Tükör nélkül, de nem kereső nélkül. Az új gép már nemcsak a gép hátán levő kijelzővel használható, hanem megjelent a beépített elektronikus EVF kereső. Ez kereső külsőleg hasonlít a tükörreflexes gépek prizmás keresőjére, de a keresőben nem egy a tükör által kivetített képet látunk, hanem a beépített monitor által mutatott képet.

12. ábra: Sony A7:

Sony gépén láthatjuk a nagy méretű érzékelőt. Mivel gépben nincsen mozgó tükör, ezzel egy számottevő meghibásodási lehetőség is kiesik. A Sony A7-es viszonylag könnyű és kicsi, ezért szeretjük. A Sony A7 mutat más, különleges előnyöket is a többi tükörreflexes professzionális digitális géphez képest. A hiányzó tükör miatt a Sony váz vékony, tehát a filmsík-bajonett távolsága, a gép bázistávolsága (flange distance) kicsi. A Sony E bajonett távolsága a szenzortól csupán 18 mm. A Nikon gépek bázistávolsága 46.5mm. Ha egy Nikon objektívet Sony gépre szeretnénk feltenni, akkor a nikon objektívnek ugyanolyan távolságban kell lennie a Sony szenzortól mint az eredeti Nikon gépen volt, ezért a Nikon–Sony E adapter vastagsága 28.5mm. Látható tehát hogy a Sony vékony bázistávolsága lehetővé teszi, hogy az adapterek elkészülhessenek. Az elmúlt ötven évben gyártott összes tükörreflexes gép objektívje megfelelő adapterrel feltehető erre a Sonyra. Ez hatalmas lehetőség, egyrészt sok szerethető manuális objektív létezik, másrészt komoly költségmegtakarítás is ha a régi objektívjeinket ismét használjuk. A Canon és AF-S Nikkor objektívjeihez olyan adapterek is készültek, amelyek még az autófókusz működését is biztosítják.

A Sony gép belső monitoros EVF keresője látvány szempontjából ugyan nem egy élmény a tükörreflexes keresőkkel összevetve, de mégis van több fantasztikus tulajdonsága. A keresőben már az exponálás előtt láthatjuk a hisztogramot, ami nagyon megkönnyíti az expozíció ellenőrzését. A keresőkép egy tetszőleges pontja kívánságra tizenkétszeres méretre felnagyítható. Fantasztikus az élességgyűrűt úgy tekergetni, hogy az élesre állítás pontosságát példátlan részletességgel láthatjuk.

A Sony sikerén felbuzdulva 2018-ban a Nikon is kihozta a saját MILC (tükör nélküli cserélhető objektíves) ,,Z” sorozatú gépcsaládját. A Nikon tulajdonosok számára ez előnyösebb választás, mint a Sony A7 gépei, mert a Nikon Z sorozat adapterrel elfogadja az F bajonettes Nikon AF-S objektíveket oly módon, hogy az autófókusz és minden egyéb funkció működőképes marad. Persze első kérdés, hogy valóban le akarjuk-e cserélni a tükörreflexes rendszerünket tükör nélküli MILC -re? Mindkét rendszernek vannak előnyei és hátrányai. Ha az én véleményemre vagytok kíváncsiak, én 2020 utá is maradok a tükörreflexes gépeknél.